Meghívó: IX. Tarna-völgyi Huszár és Katonai Hagyományőrző Találkozó
Beküldte Nagy Attila Sándor – 2014. feb. 11., k. - 00:00

2014. január 12-én ünnepelhettük 90. születésnapját Csirke Éva néninek, akit a Tarna-menti Szociális Központban a bentlakók és az ápolók közösen előadott műsorával köszöntöttünk fel.
Isten éltesse, hogy még sok szép évet tölthessen szerettei körében!
Mint az ország egész területén, településünkön is folynak az egyszerűsített honosítási eljárások. A magyar származásukat igazoló, továbbra is külföldön / vagy hazánkban lakó magyarok egyszerűsített honosítási eljárással kérhetik a magyar állampolgárságot. Több család is Kált választja a kérelem beadására, vagy az eskü/fogadalom letételének helyéül.
Jövő nyáron elkezdődhet a káli kistérség szennyvíztisztítójának próbaüzeme. A tisztítómű átadásáig azonban arra rácsatlakozni, a vezetékrendszerbe bármit beleengedni nem lehet.
Novemberben rendben elindult és jó ütemben halad a káli szennyvízelvezetési agglomeráció tisztítóművének építése. Balázs Zoltán, a hat település összefogásával létrejött önkormányzati társulás elnöke, Kompolt polgármestere úgy látja, az időjárás is melléjük áll, jövő év nyarának elején átadhatják a tisztítóművet.
Kál külterületén kaptak el szerdán két fatolvajt. A mezőőr és a polgárőr visszatartotta a tolvajokat, és rendőrt hívott.
Bejelentés érkezett a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletére szerdán, valamivel 10 óra után, hogy Kál külterületén, egy erdős részen a mezőőr és a polgárőr falopáson tetten ért két embert. Rendőrt hívtak.
A Polgármesteri Hivatalban tartott ünnepélyes eskütétellel – 2013. július 23.-án, kedden – egy újabb határon túli magyar család tagjai lettek hazánk állampolgárai. A kárpátaljai Tiszasalamon községből a Bernáth házaspár és két gyermeke tette le állampolgársági esküjét. Ezzel immáron a kilencedik család fogadta meg nálunk, hogy Magyarországot hazájának tekinti.
Három fiatal randalírozott Kálban hétfőn éjszaka. A település Fő terén szinte mindent összetörtek.
A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság közlése szerint a három fiatal a kocsmából ment a káli Fő térre, ahol mindent összetörtek.
Igazi fordulóponthoz érkezett Heves megye egyik legfontosabb fejlesztése.
A szennyvíztisztító telep kivitelezési tenderének lezárultával célegyenesbe fordult a „Káli szennyvízelvezetési agglomeráció csatornázása és szennyvíztisztítása“ projekt.
A tavalyi évben a faluban élő munkanélkülieket csak a hagyományos közcélú foglalkoztatás keretében tudták jövedelemhez juttatni, az idén viszont az önkormányzat sikerrel pályázott a Start közmunkaprogramba.
– Nagy öröm számunkra, hogy csaknem ötven embernek viszonylag hosszabb ideig értékteremtő munkát biztosíthatunk – mondta Morvai János polgármester.
A településen átadta új üvegszövetháló-gyártó üzemét a Masterplast-csoport.
A társaság mintegy 1,4 millió eurót fordított a fejlesztésre, amely idén 1,4, jövőre pedig 2,8 millió euró többlet bevételt hozhat a cégnek.Tibor Dávid, a cég elnök-vezérigazgatója elmondta, a fejlesztés mérföldkő a cég életében. Tavaly tavasszal 6,1 millió euró tőkebevonást hajtottak végre, ebből valósul meg a káli beruházás. A vállalat jelenleg három országban rendelkezik gyártóbázissal, ám ez bővül majd. Ács Balázs operatív vezérigazgató kiemelte, 2012-ben Sepsiszentgyörgyön adtak át egy polisztirollap-gyárat, idén pedig Ukrajnában is építenek egyet.

