HEOL.hu: Magyarul köszöntötte a pápa káli vendégeit

Idén ünneplik Kálban a Szent Péter és Szent Pál apostolok tiszteletére szentelt templom fennállásának 250. évfordulóját.

Kiemelt programként római zarándokúton vett részt a községből egy 19 tagú csoport dr. Artner Péter plébános vezetésével, hogy tiszteletüket tegyék az apostolfejedelmek sírjainál.

Az út résztvevői – köztük Morvai János polgármester, dr. Szabó Anikó jegyző és az egyházközségtől Kelemen Józsefné – meglátogatták Róma nevezetességeit, a négy pápai bazilikát, majd a Szent Péter Bazilikában szentmisén vettek részt dr. Németh László pápai prelátussal, olaszországi magyar főlelkésszel. A pápai kihallgatáson XVI. Benedek pápa magyar nyelven köszöntötte a káliakat e szavakkal: „Isten hozta a magyar zarándokokat, azokat, akik Kálról érkeztek. Kedves testvéreim, Mária, az egyház anyja legyen családjaitokkal és hazátokkal. Imáimban kísérlek benneteket és szívből adom kedves mindannyiótokra apostoli áldásomat. Dicsértessék a Jézus Krisztus!”

A misén részt vett a magyar nagykövet, s a káli kötődésű Kő Pál szobrászművész is.

magyar