Jelenlegi hely
Hírek
Meghívó Képviselő-Testületi Ülésre
Meghívó Gyermeknapi Főzőversenyre
Meghívó Gyereknapi Rendezvényre
Tájékoztató Vasúti Menetrend Változásról
Bölcsődei Kisgyermeknevelő - Álláspályázat
Bölcsődei Dajka - Álláspályázat
Rekordszámú hagyományőrző lépett fel a káliak és a gólyák előtt
Kálban már ötödik alkalommal szervezték meg a tradíciók felelevenítésének napját. A hagyományőrző nap fontos a fiatalok számára is.
Szombaton Kál főterén és piacán immár ötödik alkalommal rendezték meg a hagyományőrző napot. Morvai János polgármester a megnyitón elmondott köszöntőjében arról szólt, hogy ilyen szép számban még nem üdvözölhettek a rendevényen fellépőket.
A Málna és az Áfonya csoport otthona Kál új ékköve
Átadták a nagyközség újonnan épült bölcsődéjét. Morvai János polgármester bízik benne, hogy az itt nevelkedő kisgyermekek majd Kál fontos polgárai lesznek.
Vállalkozókat köszöntöttek Kálban, a hagyomány szerint
Morvai János ajándékkal köszönte meg az önkormányzati rendezvények anyagi támogatását. Horváth László országgyűlési képviselő is megköszönte a vállalkozók tavalyi helytállását.
Vállalkozókat köszöntött pénteken Kálban Morvai János polgármester. 2014 óta minden önkormányzati ciklus végén megköszöni a káli és környék településein működő vállalkozóknak, hogy az önkormányzati rendezvényeket anyagilag támogatták. Ez alkalommal egy-egy Parádsasváron készült kristályvázával, emléklappal és ebédmeghívással lepte meg Kál nagyközség támogatóit.
