Jelenlegi hely
Hírek
Meghívó: Falunap – 2014

Szent István Televízió: Kettős ünnep a káli plébániatemplomban
Felújították a 252 éve Szent Péter és Pál Apostol tiszteletére szentelt templomot. Az ünnepi szentmisét Dr. Seregély István nyugalmazott egri érsek mutatta be, aki amellett, hogy megszentelte a felújított templomot, a helyi katolikus iskola diákjainak is kiszolgáltatta a bérmálás szentségét.
HEOL.hu: Térfigyelő kamerarendszerek a közbiztonságért
Százhetvenhét településen építenek ki térfigyelő kamerarendszert 1,6 milliárd forint kormányzati támogatásból.
Heves megyében 13 önkormányzat – Átány, Boconád, Erdőtelek, Hevesvezekény, Kál, Karácsond, Kisköre, Kömlő, Pély, Szajla, Tarnalelesz, Tarnazsadány, Újlőrincfalva – 106 millió forintért növelheti velük a közbiztonságát. A legtöbb pénzt Kisköre és Tarnalelesz nyerte, 15,4, illetve 14,5 milliót. A legkevesebb forrás, 3,9 millió forint Boconádnak jutott, a többieknek 5-8 millió forintot ítéltek meg.
HEOL.hu: Száztizenkét millióból fejleszthet Kál
Újabb 38 önkormányzat részesül fejlesztési támogatásban azok közül, amelyek nem vettek részt az állami adósságkonszolidációban. Heves megyéből Kál kap most pluszpénzt.
Az érintett, kétezer lakosnál népesebb települések a belügyminiszter döntése nyomán 3,4 milliárd forintot kapnak – tájékoztatta Tállai András, a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára kedden az MTI-t.
HEOL.hu: Táblát avattak Gárdonyi Géza emlékére
A Kisalföld nyugati peremén fekvő Nemeskérben álló szülői háztól indulva változatos és példamutató utat járt be élete utolsó lakhelyéig, Kálig Ziegler Sándor Mihály.
A tehetséges gépészlegény, a későbbi bécsi gépgyáros az 1848-as forradalmi események hírére minden vagyonát hátrahagyva „Kossuth fegyvergyárosa” lett. A szabadságharc leverését követő hosszú bujkálás után cséplőgépkezelőként és -karbantartóként vállalt munkát az ország különböző részein. Így került 1877-ben uradalmi gépésznek a Károlyiak kál-nagyútpusztai birtokára.
HEOL.hu: Kilencedszer idézték fel a kápolnai csata eseményeit
A IX. Tarna-völgyi Huszár és Katonai Hagyományőrző Találkozó résztvevőihez az idén Andrzej R. Kalinowski, a Lengyel Köztársaság Budapesti Nagykövetségének konzulja is csatlakozott, hogy együtt emlékezzenek a 165 évvel ezelőtti kápolnai csatában elesettekre.
A háromnapos találkozó zárónapján Kálban a szabadságharcos emlékműnél Morvai János polgármester, és a lengyel konzul koszorúzott és emlékezett az 1849. február 26-án és 27-én vívott csatára. A lengyelek is harcoltak a magyar függetlenségért.
Meghívó: IX. Tarna-völgyi Huszár és Katonai Hagyományőrző Találkozó

Szépkorú Éva néni köszöntése
2014. január 12-én ünnepelhettük 90. születésnapját Csirke Éva néninek, akit a Tarna-menti Szociális Központban a bentlakók és az ápolók közösen előadott műsorával köszöntöttünk fel.
Isten éltesse, hogy még sok szép évet tölthessen szerettei körében!
Állampolgársági eskü
Mint az ország egész területén, településünkön is folynak az egyszerűsített honosítási eljárások. A magyar származásukat igazoló, továbbra is külföldön / vagy hazánkban lakó magyarok egyszerűsített honosítási eljárással kérhetik a magyar állampolgárságot. Több család is Kált választja a kérelem beadására, vagy az eskü/fogadalom letételének helyéül.

