Bőrig áztak a káli lányok és asszonyok a verőfényben, de nem bánták.
Szalmás Sándor idén is csapatot gyűjtött húsvétkor a káli legényekből és férfiakból a "hervadozó" hölgyek megmentésére. Húsvét hétfő locsolkodása a lányok, asszonyok tiszteletéről szól.
Húsvét hétfő ismét hagyományos locsolkodással telt Kálban. Vizeskannákkal, szódavízzel és persze kölnivel felszerelkezett kisfiúk, legények és férfiak csapata járta végig az Árpád, a Turul, a Tábor és a Jókai utcákat, hogy felkeresse és megöntözze a "hervadozó" lányokat és asszonyokat.
A köszöntő rigmusok utána már zúdult is az éltető víz hölgyekre és lányokra, akik a locsolkodókat már a kapuban várták. A megöntözöttek piros tojással, csokoládéval, süteménnyel kínálták a kisebbeket, jófajta pálinkával és ízletes harapnivalóval a felnőtteket. A locsolóversek minden képzeletet felülmúló változatossága nevettette meg a vidám társaságot minden porta előtt, bőven akadtak köztük huncut, sőt pajzán, de "boszorkáknak való" rigmusok is. A ragyogó, kora nyári időben a házaik elé kiálló leskelődők sem hiányoztak, igazi közösségi eseménnyé varázsolva a locsolkodást. A remek hangulatot jól jellemezte, hogy az utcán éppen végigbicikliző nők, vagy a kisbabáját kocsiban toló anyuka is kapott az öntözésből, persze ők szolidabban, hiszen nem ártott a csalóka áprilisi napsütésben hamar szárazra cserélni az elázott ruhákat.
Húsvét hétfő népszokása a nők tiszteletéről szól
Szalmás Sándor szervező, a káli Nomád Tanya tulajdonosa hívta egybe idén is a fiatalokat és az idősebbeket a szép húsvéti hagyomány életben tartására.
– Fontos, hogy a gyerekek megismerkedhessenek a húsvét hétfő tradicionális szokásaival. Az a célunk, hogy tudatosuljon a fiatalokban, ez az ünnep nem arról szól, hogy apuval, fiútestvérrel meglátogatják a rokonokat és pénzt kapnak érte. A locsolkodás a lányok és asszonyok tiszteletéről szól. Közösen útnak indulni, és mindenki nőrokonait együtt meglocsolni pedig igazi közösségformáló élmény. Érkezésünknek az idősek is nagyon örültek idén is, kijöttek a kapukba, s boldogan fogadták a menetünket, amire népzenei kísérettel is igyekeztünk felhívni a figyelmet, hogy mindenki tudja, merre járunk – részletezte Szalmás Sándor.
A Nomád Tanya néhány éve már a hagyományos népi életforma megismertetésének színtere a káli gyerekek számára. Olyan körülmények között tölthetik ott a szabadidejüket, amelyek az őseink számára természetes életteret adtak a mindennapokban, de még egy-két emberöltővel ezelőtt sem voltak idegenek a vidéki ember számára.
– A gyerekek gyakran a tanyán maradnak éjszakára is az iskolai szünetekben, hétvégéken – mondta portálunknak korábban Szalmás Sándor. – A szülők bizalommal engedik meg nekik a közös, tartalmas élményt. Volt már úgy, hogy 11 gyerek aludt kinn, van nekik berendezve egy 6 méteres vendégjurta, bőven elférnek benne. Örülök, ha jönnek a gyerekek, hadd tanuljanak és szórakozzanak, hadd éljenek. Szeretném megismertetni velük a hagyományos dolgokat, mert úgy gondolom, ezek nagyon feledésbe merültek, s anyagi központú is lett a világ – emelte ki Sándor.
Az évről évre több gyereket és felnőttet vonzó káli húsvét hétfői közös locsolkodás csak egy szelete az újraélesztésre váró népi tradícióknak.
Forrás: Heol.hu